2011. május 14., szombat

Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Ő neve!

Ezen a napon az EMABISZ(Erdélyi Magyar Baptista Fiatalok) égisze alatt megrendezett közösségi napon, ahol a "test gyakorlásának"(sportnap) és a lélek táplálásának(igei üzenet, evangelizáció) együttes célja volt kitűzve, nagy fájdalmat kellett átéljünk. A nap főszervezője, Szövetségünk -EBAPTIFON ügyben- megbízott képviselője, GERE SZABOLCS életének 28. évében, házasságának 4. évében HAZAMENT.
1983-2011
 Az Úr mindent tud, ezt mi is hisszük, mégis nehéz megélni az ilyen hirtelen távozást. Imádkozzatok a feleségért, 2 éves fiáért, még meg nem született gyermekéért, a szüleiért, testvéreiért, és gyülekezetéért ahol hűségesen és lelkesen szolgálta Megváltóját!

Ha vigasztaló üzeneted, igei buzdításod van a gyászoló család felé, vagy csak egyszerűen a  részvétedet kívánod kifejezni, akkor itt ezen a helyen megteheted "komment" formájában... 

 "Mi azonban, a kik nappaliak vagyunk, legyünk éberek, felöltözvén a hitnek és szeretetnek mellvasába, és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe. Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által, A ki meghalt érettünk, hogy akár ébren vagyunk, akár aluszunk, együtt éljünk ő vele." 1Thessz. 5:8-10




A temetés időpontja és helyszíne: 17.-én kedden délután 15 órakor , nagyváradi Rulikovszki temető városi kápolna

A vasárnapi megemlékezésről készített felvételt ezen a linken, a temetést pedig ezen lehet megtekinteni.

224 megjegyzés:

  1. ŐSZINTE RÉSZVÉTÜNK,ISTEN NYÚJTSON VIGASZTALÁST A GYÁSZOLÓ CSALÁDNAK.
    Gál Ferenc és felesége.(HU)

    VálaszTörlés
  2. Most nagyon nehéz bármit is mondani...
    Mélyen együttérzünk a gyászoló családdal és szívünk legmélyéből Isten vigasztalását és erejét kivánjuk erre és az elkövetkezendő időszakra. Imádkozunk Istentől jövő vigasztalásért Hena, szülők, nagyszülők, testvérek és barátok részére egyaránt.
    Zsolt és Evódia

    VálaszTörlés
  3. Az Úr vigasztalását kivanom az aradi belvárosi baptista ifjúság nevében a Gere család mindenegyes tagjának.

    VálaszTörlés
  4. Mely fajdalmat erzek...de a csalad fajdalma ennel is nagyobb lehet...csak Isten szeretete vigasztalhat ezekben a percekben!!!

    VálaszTörlés
  5. Zsolt 116:15 „Az Úr szemei előtt drága az ő kegyeseinek halála.”
    A mai nap a gyász és bánat napja sokunk számára, de különösen a gyászoló család számára. Habár nagyon nehéz ilyenkor szavakat találni, de úgy érzem, ezeket most le kell írni:

    Mi emberek szomorkodunk és gyászolunk szeretteink halálakor, pedig Krisztus örül. Hogyan is imádkozott ő: „Atyám, akarom, hogy akiket nekem adtál azok is velem, legyenek!” Minden egyes alkalom, amikor egy hívő eltávozik oda ahol Megváltója is van, olyankor Krisztus imája hallgattatik meg, és oda kerül a hívő ahová Krisztus is kérte az Atyát! Ezért örül az Úr Jézus, hogy imája meghallgattatik minden egyes hívő hazaérkezésekor. Mi itt sírunk, de Ő ott örül. Vannak könnyeink, igen, de ezek a hitünk és reménységünk világosságában kel csillogjanak. Sírhatunk, de nem úgy, mint akiknek nincsen reménységük! Ne felejtsük tehát, még ha nagyon nehéz ezt most tenni, de ezen a mai napon, több okunk van örülni, mint szomorkodni! De vajon miért? Mert „az Úr szemei előtt drága az ő kegyeseinek halála!”

    Ez a kijelentés a hívő ember számára határtalan! Az alábbi sorokkal, vigasztaló bátorítással szeretnénk részvétünket kinyilvánítani a gyászoló család felé!
    Ha valaki kegyes, szent, hívőként hal meg, akkor nagyon kedves és drága Isten előtt egy ilyen ember halála…
    1. Függetlenül attól, hogy mikor távozik. Akkor is, ha érett időskorban, de akkor is, ha fiatalon távozik a hívő ember, halála akkor is drága Isten előtt. Lehet, hogy hátrahagyja a családot egy nehéz időszakban, az élete derekán befejezi munkáját, amikor a leginkább szükség lenne rá, akkor távozik. Az emberek előtt ez furcsa, szomorú, de Isten előtt kedves! Győződjünk meg arról, hogy minden hívő, amikor meghal, ideje volt számára meghalni. Mindennek ideje van a nap alatt. Soha nem mondhatjuk azt, hogy ennek nem volt még itt az ideje.
    2. Függetlenül attól, hogy honnan távozik, hol hal meg. Nincs határa abban sem, hogy hol hal meg a hívő. Akárhol is engedik ki azt az utolsó lélegzetet, a haláluk kedves. Még ha történetesen focipályán is ragadja el az Úr, akkor is! Egyedül, úgy hogy semmilyen emberi támasz, vigasz nincs mellette, egy viskóban is, vagy ott ahol sokan, talán az egész család körülveszi, vigasztalja, ott is kedves a kegyes ember halála. Baleset vagy betegség, betegágy vagy egészség, munka vagy sport közben, bárhol is éri utol a hívő embert az utolsó napja, egy kegyes ember halála kedves Isten előtt.
    3. Függetlenül attól, hogy hogyan távozik. Nincs határa abban sem, hogy hogyan hal meg a hívő. Lehet hirtelen jött el, akkor is kedves Isten előtt. Ha gyorsan, vagy ha lassan jön, ha emberileg ijesztő, vagy ha nem, minden esetben kedves a kegyes ember halála Isten előtt. Egy hívő ember akárhol, akármikor, és akárhogy is halna meg, halála kedves Isten előtt.
    És még egy utolsó gondolat. Miért kedves Isten előtt a hívők halála? Mert életük, személyük is kedves volt Isten előtt! Mert ezek azok, akiket az Úr Jézus drága véren megvásárolt, ezek azok, akiknek nevei be vannak tenyerébe vésve, és akik Isten szeme fényei. Szabi is ezeknek a kiváltságos embereknek a sorába tartozott!
    Szedjük össze amennyire lehet lelki erőnket és hittel valljuk, hogy a hívő ember (Szobolcs is) utolsó napja, az ő legjobb napja! (Préd 7:1). Nagyon sok erőt és vigasztalást kívánunk a hátra maradt családtagoknak!
    Pardi Félix és Matild

    VálaszTörlés
  6. Az Úr vigasztalását és megerősitő erejét kivánjuk az egész Gere család részére. Gondolatban veletek vagyunk. Őszinte részvétünk.
    Jancsi és Enikő. (USA)

    VálaszTörlés
  7. Az Ur vigasztalasat kivanom az egesz csalad reszere.B.Anna

    VálaszTörlés
  8. Az emberi szó és ismeret kevés ilyenkor a vigasztaláshoz. Imádkozunk, hogy a Vigasztaló végezze munkáját a Gere családban!
    Győrfi Tóbiás és Annamária

    VálaszTörlés
  9. Nagyon nehéz elhinni....de az Úr tudja mindennek és mindekinek az idejét. Ez is megújulásra késztet...
    Uram, kérlek te légy az Atyja az árváknak és özvegyeknek. Tárd ki felettünk oltalmazó és vigasztaló szárnyadat! Tartsd meg őket szorosan Melletted! Ámen
    Az Úr vigasztalását kívánom az egész család részére.

    VálaszTörlés
  10. Oszinte Reszvetem...az egesz csaladnak, Henanak , Testvereinek, Kisfianak, Szuleinek, ....sok erot kivanok :(:(:(:(

    VálaszTörlés
  11. Szavakba nem lehet önteni azt a fájdalmat, amit érzünk, mégis úgy gondolom parányi ahhoz képest amit ti éreztek, a családja. Sírunk a sírokkal.... fogadjátok részvétünket. Nyugodj békében, Szabi, kedves barátunk ....

    VálaszTörlés
  12. őszinte részvétem a családnak ...kocsis dávid

    VálaszTörlés
  13. Mit lehet ijenkor mondani? szavakba onteni nem lehet, batoritani ojan keves az de Isten aki ennel meg nehezebb szenvedest is elturt a mi buneinkert meghallt... nah azt kivanok hogy O vegezze el a vigasztalast es adjon erot kitartast resztvet a csaladnak testvereknek:(:(.. nehez megprobaltatas..Isten azt igerte aki mindevegig kitart az udvozul ezt kivanom szivembol a gyaszolo csaldnak!!!

    VálaszTörlés
  14. Oszinte reszvetem!!!Kivanok nagyon sok erot a csaladnak.Imaban veletek vagyunk es leszunk.

    VálaszTörlés
  15. Imádkozom értetek! Ez az ének van bennem, bátorítson benneteket!

    E földön lenn oly küzdelmes az élet,
    Kísért a bűn, nyomaszt a félelem,
    De vár reám egy dicsőséges élet,
    Mit Jézus vérén szerzett meg nekem.

    De addig vígan énekel a szívem,
    Drága ígérete lelkesít,
    Míg fönn a mennyben kapu tárul nékem,
    Mert Jézus engem hazahív.

    A földi kincs elveszti csillogását,
    Mikor a mennyre rácsodálkozom,
    Nem kell arany, ezüst, mit e világ ád,
    Örökség vár, szép égi otthonom.

    A lelkem most e lét még fogva tartja,
    Sóhajtva vár, mikor repülhet már,
    De nemsokára véget ér rabsága,
    És boldogan, az örök fénybe száll.

    VálaszTörlés
  16. Az Ur vigasztalja a gyaszolokat! Imadkozunk a csaladert.Sok erot kulonosen Henanak es a csaladnak, imakarjainkon szuntelenul hordoni fogunk titeket!

    VálaszTörlés
  17. 1. Dávid tanítása. Boldog az, a kinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett.
    2. Boldog ember az, a kinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen.

    Öszinte részvétem a gyászoló családnak.

    VálaszTörlés
  18. Oszinte reszvetem a csaladnak , a gyaszoloknak :( Isten adjon vigasztalast ... Koszonjuk Szabi a szep emlekeket !! :(

    VálaszTörlés
  19. Őszinte részvétünket szeretnénk kifejezni a gyászoló családnak.

    A Lengyel család.

    VálaszTörlés
  20. Székely András2011. május 14. 11:50

    Az Ő hiányát sokan fogják érezni, hiszen sok területen jelen volt. Ha csak a szolgálataira gondolok, szinte nem is tudom felsorolni... Vegyeskórus, férfikar, fúvós5ös, orgonálás, énekvezetés, kissebb csoportok mint fiú4es, duplakvártet, misszióutak, imabuzdítás, ... máris nagyon hiányzik, szinte el sem tudom képzelni ezeket nélküle. Tudom ő folytatja a dicsőitést a mennyei kórusban, de azért jó lett volna itt a földön is folytatni.

    VálaszTörlés
  21. Oszinte reszvetem a csaladnak , a gyaszoloknak

    VálaszTörlés
  22. BONCIDAI ADINA ES JANIKA2011. május 14. 11:55

    AZ UR ADJON EROT ES VIGASZTALAST A DRAGA FELESEGNEK ES KISFIANAK ES A TOBBI CSALAD TAGOKNAK !!! IMADKOZUNK ERTETEK!!!

    VálaszTörlés
  23. Tisztelettel emlékezünk Szabira! Részvétünk a családnak...
    Isten a mi vigaszunk!

    Petyár S. L és Angi

    VálaszTörlés
  24. Karesz és Tündi2011. május 14. 11:56

    Nagyon sok erőt kívánunk a fájdalom elviseléséhez, ami csak az Úrral lehetséges... Nehéz felfogni azt ami történt. Őszinte részvétünk :(

    VálaszTörlés
  25. Kedves Gere csalad! Fajdalmatokban osztozunk egyutt sirunk veletek, kivanjuk, hogy vigasztaljon meg benneteket a jo Isten mert egyedul az O ereje tud ezen a nehez proban atvinni. Gondolunk ratok New Yorkbol: Szilvi, Frank es Brigi!!

    VálaszTörlés
  26. Jn. 11:33,35
    "Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, megrendült lelkében... könnyekre fakadt." Ő igazán átérzi és imádkozunk, hogy enyhitse a fájdalmatokat. Őszinte részvétünk a család minden tagjának.

    János Levente és Tünde

    VálaszTörlés
  27. "Sőt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és az Isten fiaivá lesznek, lévén a feltámadás fiai. Az Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él." - Luk 20:36,38.
    Ezekben a fájdalmas pillanatokban szeretném, ha úgy gondolnánk Szabira, mint élőre, aki Isten valóságos jelenlétében van. A Szente Szellem vigasztalását kívánom az egész gyászoló család részére.
    Őszinte részvétem, Balla Annamária.

    VálaszTörlés
  28. Isten vigasztaljon kedves gyászoló család, Hena, Árpi bácsi és Marika, testvérek. Sok erőt az előttetek álló időszakhoz. Szeretettel gondolunk rátok, veletek vagyunk imában, Joó Zoli és Erika.

    VálaszTörlés
  29. Hihetetlenül hangzott a hír, hogy szeretett barátunk távozott közülünk. Tudjuk, hogy nehéz Szabit "elengedni", de vigasztaljon a tudat, hogy ő már jobb helyen van. Isten pótolja be azt az űrt, amit hiánya, elvesztése okozott minden szerettében. Mély fájdalmatokkal osztozunk: Ősz Zoli és Bea

    VálaszTörlés
  30. Tudjuk, hogy ilyenkor az emberi szó kevés, de kívánjuk és imádkozunk azért, hogy Isten adjon vigasztalást és erőt ebben a nehéz helyzetben az egész családnak.
    Szilárd és Rebeka

    VálaszTörlés
  31. Öszinte részvétem! Kivánom hogy megérezzétek Isten vígasztalását és közelségét ezekben a nehéz napokban.

    http://www.youtube.com/watch?v=hzfs9B01Qq8&feature=related

    Róbert Nagy

    VálaszTörlés
  32. Oszinte reszvetem a gyaszoloknak es a csaladnak imadkozunk ertetek
    Natanael (Szekelyfold)

    VálaszTörlés
  33. Még nincs egy hete sem, amikor az elmúlt vasárnap megismerkedhettem a Gere családdal. Nagyon közvetlen és bensőséges beszélgetésünk volt, így még megrázóbb számunkra is ami történt. De tudjuk, hogy a mi tökéletes, hatalmas, bölcs Istenünk nem hibázik, és ebben az esetben sem tévedett. Nekünk nagyon nehéz elveszíteni egy közeli családtagot, barátot, testvért, és az utánna való vágyakozás égeti és marcangolja a szívünket. De a Megváltó szíve is epekedik és nagy vágyakozással várja a pillanatot, amikor magához ölelheti szeretett szolgáját. Ez történt ma Szabolcsal is, karjaitokból a Megváltó karjaiba távozott. Legyen ez vígasztalás a számotokra. Imádkozunk értetek, hogy ezekben a nehéz napokban Urunk az Ő erejével erősítsen titeket, és vígasztaljon "....aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket."
    Őszinte együttérzéssel: Novák Zsolt és családja

    VálaszTörlés
  34. Imádkozunk Értetek!
    Őszinte részvétünk az egész családnak!
    Gál Gábor és családja Aradról.

    VálaszTörlés
  35. Az Úr vigasztaló ereje legyen veletek és Ő erősítsen meg benneteket ebben a nehéz próbában.
    Imádságainkban veletek vagyunk.
    Tőtős János és Erzsébet, Vecsés

    VálaszTörlés
  36. Őszinte részvétem az egész családnak és azt kívánom hogy az Úr adjon erőt ebben a nehéz helyzetben.

    VálaszTörlés
  37. Kedves Árpi és Marika,
    Kedves Hena,
    Nem tudjuk felfogni sem, hogy mit élhettek át amiatt, hogy Szabolcs nincs többé veletek, bár erős reménységetek lehet afelől, hogy ő már az Úr jelenlétében van.
    Csak imádkozunk, hogy az Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
    Mély együttérzéssel: Lukács János és családja Chicagóból.

    VálaszTörlés
  38. Nagyon nehez egy szulonek a gyereket elvesziteni de nagy aldas a szomorusagban tudni hogy egyszer egyutt leszunk a dicsossegben kivanjuk Isten adjon erot es vigasztalast a szuloknek ,felesegenek ,testvereinek Lorincz Karcsi es Marta

    VálaszTörlés
  39. "Ha elenyészik is testem és szivem, szivemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!". Zsoltárok 73,26
    Kivánjuk, hogy Isten nyújtson vigaszt számotokra ezekben a nagyon fájdalmas pillanatokban. Őrizze és oltalmazza az egész családot. Imádkozunk értetek.
    Gál János, Hajni és Abigél Temesvárról

    VálaszTörlés
  40. Tőrös Vig János2011. május 14. 12:55

    Mély tisztelettel és szeretettel gondolunk drága barátunkra Szabira és egyben szeretnénk kifejezni együttérzésünket Henának és a Gere családnak.
    Mellettetek vagyunk Emese és János.

    VálaszTörlés
  41. Szeretettel és együttérzéssel gondolunk rátok és imádkozunk értetek. Kívánjuk és kérjük a Szentlélek egyértelmű vigasztaló jelenlétét közétek.
    Mike József és Adina

    VálaszTörlés
  42. Az Ur adjon vigasztalast es erot a gyaszolo csaladnak, imaban veletek vagyok es melyen egyutt erzek!
    SZABIt nem felejtem soha, koszonom Istennek hogy felhasznalhatta a megteresemben.KOSZONOM!
    Hena az Ur erot ad es veled van!
    edit bereczki

    VálaszTörlés
  43. Az Ur Jezus toltse be a hianyerzetet minden csaladtag sziveben es konnyitsen a szenvedes sulyan!!! Oszinte reszvetunket kivanjuk!!!
    Ruben& Eniko& Petra

    VálaszTörlés
  44. Kedves Gere Család! Együttérzünk veletek. Kívánjuk, hogy az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene legyen erősségetek. Hálaadással emlékezünk Szabolcsra és a család minden tagjára. Szeretettel imádkozunk értetek, a Hargita Tábor személyzete részéről, Borzási Gyula és Márta

    VálaszTörlés
  45. Fájdalmunkat mi is elmondjuk Istennek. Bízunk Benne. Szeretünk titeket!
    Budai Lajos és családja Zilahról

    VálaszTörlés
  46. Oszinte mely egyutterzessel gondolunk ratok kedves GERE CSALAD ,AZ UR jelenletevel simagassa es vigasztalja osszetort sziveteket.SZABI bizonyara kedves volt szemeiben hogy maris maga melle vitte ot!kedves HENA az UR adjon neked sok erot,veletek sirunk mi is,itt vagyunk ha barmire szuksegetek van.Belce Istvan es Emese,Kulcsar Jozsef es ZSuzsa

    VálaszTörlés
  47. Itt most minden szó kevés, csak a mi élő Istenünk ad erőt tovább lépni, amit szívből kívánunk az egész Gere családnak! Imádkozunk értetek! Bozásiék nevében szeretettel, Márta

    VálaszTörlés
  48. Hisszük, hogy mint érett gyümölcsöt szakította le az Úr Szabit és vitte Haza. Már Nála van. Újra találkozunk!! A jó Isten erősítsen, vigasztaljon meg Titeket, kedves Szerettei! Imában hordozunk...
    Sándor és Andi

    VálaszTörlés
  49. Adjon Isten erőt a fájdalom elviseléséhez, és élő reménységet a továbblépéshez - ezért imádkozom.

    Szeretettel és együttérzéssel,

    Dóczi Tibor, Sepsiszentgyörgy

    VálaszTörlés
  50. Racz Szabolcs es Csilla2011. május 14. 13:19

    Imadkozunk ertetek,a csaladert, s hisszuk az Ur megvigasztalja a sebzett sziveket! A Racz Gal csalad!

    VálaszTörlés
  51. ott messze a felhokon tul hol nincs sohaj es konny nem hull igen ott var ream az orok hazam ott messze a felhokon tul.....nem reg a mi gyulekezetunket is megorvendeztettek a fuvos otossel a berettyoszeplaki gyulekezet neveben fogadja az egesz csalad a reszvetunket tudjuk es aterezzuk a mely fajdalmatokat hiszen nehany eve mi is igy vesztettuk el hirtelen uj lelkipasztorunkat legyen a mennyei atya aldo es vigasztalo keze rajtatok es enyhitse mely fajdalmatokat hisszuk hogy a mennyei zenekarban is jatszani fog a hangszeren amikor eljon az ideje hogy talalkozzunk es ujra eggyutt legyunk azokkal akik mar elmentek

    VálaszTörlés
  52. Ismeretlenul is egyutt sir a lelkem a sirokkal, de bizok az Urban , hogy nagyszeru terve van ezzel is.
    Urunk vigasztalasat kivanom a csalad tagjainak!

    VálaszTörlés
  53. Arthur és Tábita, München-böl2011. május 14. 13:22

    Kedves Hena, Arpad es Marika.
    Minket is nagyon sokkolt a hír. Kedves barátom volt. Sokszor nem talalkoztunk de amikor igen akkor mindig jól éretük magunkat együtt. Ha nem is tudunk ott veletek lenni, de a tavolsag ellenere is gondolatban veletek vagyunk es imátkozunk hogy az Ur vigasztaljon titeket és legyen veletek ezekben a nehéz pillanatokban.

    VálaszTörlés
  54. "Ha a legdrágábbat kívánja,
    a legsötétebb éjen át
    menekülj a bizonyosságba,
    hogy Isten sosem ejt hibát!"
    A gyászban, fájdalomban, olyan sokszor megvígasztalt ez a vers.Vígasztaljon titeket is, kedves Gere család. Együtt érzünk veletek és imádkozunk értetek,a Gergely család New York-ból.

    VálaszTörlés
  55. Matyasi Adina es Sandor
    Elfogynak szavaink...a megdobbenestol...az Ur vigasztalja a merhetetlen fajdalmat atelo szuloket...testvereket...feleseget, gyermeket...es minket is lelki testvereit...az Ur kegyelme legyen mindannyiunkal...

    VálaszTörlés
  56. Éntőlem lett e dolog

    1 Királyok 12, 24

    Életed csalódásai tulajdonképpen az én szeretetem jelei.
    Üzenetem van számodra ma, gyermekem; ezt akarom elmondani neked azért, hogy bearanyozza a viharfelhőket, amelyek életed előtt tornyosulnak, és hogy tompává tegye a tüskéket, amelyeken járnod kell.
    Üzenetem egyetlen rövid mondat csupán, de rejtsd el azt szíved mélyére. Legyen nyugvópárnád, amelyre fáradt fejedet lehajtod. Az üzenet így szól: Nem gondoltál még arra, hogy mindaz, ami veled történik, engem is érint? Ami téged bánt, az az én szemem fényét bántja? (Zak 2, 8). Mivel drága és értékes vagy szememben, rendkívüli módon ügyelek a neveltetésedre. Amikor kísértések vesznek körül, ellenségek támadnak rád, tudd meg: „Éntőlem lett e dolog.” Én a körülmények Istene vagyok. Nem véletlenül vagy azon a helyen, amelyen állsz, hanem azért, mert én választottam számodra azt a helyet.

    Nem imádkoztál alázatért? Látod, éppen azért helyeztelek arra a helyre, mert ott megtanulhatod ezt a leckét. A téged körülvevő emberek és dolgok által az én akaratom munkálkodik.
    Pénzügyi gondjaid vannak? Nem tudod, hogyan jössz ki a fizetésedből? „Éntőlem lett e dolog.” Én vagyok az, akié a menny és a föld. Mert azt akarom, hogy mindent tőlem kérj, és teljesen tőlem függj. Gazdagságom határtalan (Fil 4, 19). Tedd ígéreteimet próbára, nehogy bárki is azt mondhassa rólad, hogy ebben a dologban nem bízol Istenben.

    A nyomorúság éjszakája vesz körül? „Éntőlem lett e dolog.” Én, Jézus, tudom mit jelent ez. Hisz én vagyok a „fájdalmak férfia, betegség ismerője” (Ézs 53, 3) Elvettem mellőled minden emberi támaszt, hogy hozzám fordulj, és örök vigasztalást vehess tőlem (2 Tesz 2, 16-17).
    Csalódtál barátaidban? Talán olyan valakiben, aki előtt megnyitottad szívedet? „Éntőlem lett e dolog.” Én engedtem meg, hogy csalódjál, hogy megtanuld: Én, Jézus, vagyok a te legjobb barátod. Megtartalak téged, és harcolok érted küzdelmeidben. Azután vágyom, hogy meghitt barátod lehessek.
    Hazugságot mondott valaki rólad? Hadd tegye, te pedig jöjj annál közelebb hozzám, szárnyaim alá, távol minden szócsatától. Ha igazságtalanság ért, én vagyok az, aki: „Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, mint a delet (Zsolt 37, 6).
    Terveid halomra dőltek? Levert és kiábrándult vagy? „Éntőlem lett e dolog.” Hiszen te készítetted a terveket, és azután kértél, hogy áldjam meg azokat. Pedig én vagyok az, aki tervet készítek számodra. „Erőd felett való dolog ez, nem végezheted azt egymagad”(2 Móz 18, 18). Te csak szerszám vagy, s nem a cselekvő.
    Vágyva vágytál, hogy valami nagy dolgot cselekedj értem? És most betegágyon szenvedsz!
    „Éntőlem lett e dolog.” Nem tudtam másként magamra irányítani figyelmedet, annyira el voltál foglalva nagy buzgóságodban. Néhány legmélyebb tanításomat akarom így közölni veled. Engem csak az szolgálhat, aki megtanult türelmesen várni. Leghathatósabb munkatársaim gyakran éppen azok, akik nem végeznek aktív szolgálatot, de megtanulták, hogyan éljenek az imádság fegyverével.
    Hirtelen rád szakadt egy felelősségteljes, nehéz feladat? Indulj csak bátran, és számíts Rám.
    Azért helyeztelek téged ebbe a felelősségteljes munkába, hogy megtapasztald: „Megáld téged az Úr, a te Istened mindenben, amit cselekszel” (5 Móz 15, 18).
    Ma egy korsó szent olajat adok a kezedbe Használd bátran és szabadon, gyermekem, hogy életed ösvényén a hitnek, bizalommal és vigasztalásnak ezzel az olajával megkenhess mindenszót, amely sért, minden körülményt, amely próbára teszi türelmedet és gyöngeséged minden megnyilvánulását. Gondolj arra, mindaz, ami téged zavar és bánt, alkalom Isten számára, hogy segítségedre legyen. A tövisek oly mértékben tűnnek el, amilyen mértékben felismersz engem minden dolgodban. „Vegyétek szívetekre mindezeket az igéket, amelyekkel én bizonyságot teszek ellenetek e mai napon. .., mert ez a ti életetek (5Móz 32, 46-47).


    Laura A. Barton Snow

    Sokszor nyujtott mar vigaztalas ez a szöveg....
    Öszinte reszvetellel
    Zsolt & Maria + Leonie Szekeres Svajcbol

    VálaszTörlés
  57. Mi is egyutterzunk a gyaszolo csaladdal. Kivanjuk Istenunk vigasztalasat az egesz csalad reszere!Nekunk is hianyozni fog! Soos Erika es Laci.

    VálaszTörlés
  58. Részvéttel és imádkozó szívvel gondolunk rátok. Akik itt maradtunk, életünkön át nehéz lesz feldolgozni, megérteni mindezt. Isten közvetlen jelenléte az, ami igazi vigaszt nyújthat. Imánk, hogy érezzétek Őt nagyon közel magatokhoz!
    Szerettel, Borzási Dávid és Kinga

    VálaszTörlés
  59. Székely András2011. május 14. 13:48

    Zene nem szól már és minden távol jár,
    Jöhetek hozzád!
    Mit is mondhatnék, mit hozhatnék eléd,
    Mi neked is érték?
    Többet, mint egyszerű dalt, ami halkan elhal,
    Hadd hozzam azt, amit vársz!
    Tudom, hogy mélyebbre látsz puszta felszínen át,
    Bennem Te kincset találsz!

    VálaszTörlés
  60. Reszvettel es fajdalommal gondolunk ratok, de imadkozzo szivvel. Kivanjuk mennyei Jo Atyank vigasztalasat, ezekben a nehez fajdalmas napokban. Kurti Ildiko es ferje Peter USA

    VálaszTörlés
  61. Kedves Gere család!
    Csak annyit tudok mondani nektek hogy veletek érzek és fáj a szívem ha Szabi hiányára gondolok. Mégis ne feledjük! Csak egy rövid időre váltunk el tőle... Lesz viszontlátás odaát az Úrnál!

    Az Úr takarjon be a vigasztalás fátyolával és gyógyítsa a sebet, mely még vérzik!

    "Ő meg tudja tenni, Ő meg tudja adni, Ő meg tudja tenni mi most oly nehéz, Ő meg tudja tenni Ő meg tudja adni, hisz néki semmi sem nehéz!"
    Veress Efraim és családja

    VálaszTörlés
  62. Oszinte reszvetem!:(Az Ur vigasztalja a Gere csalad minden egyes tagjat.Imadkozom ertetek.
    Gal Krisztina

    VálaszTörlés
  63. A Vigasztaló adjon erőt és vigasztaljon meg ebben a lehetetlen helyzetben!!!

    VálaszTörlés
  64. Hat egyszeruen ledobbento volt hallani a hirt !!!

    Szabi, azok a keves emberek koze tartozott akit tudtam hogy szukseg eseten, ejjel nappal lehet hivni, mert biztosan segit, barmikor lehetett ra szamitani. Fonokom volt amig az Arnos-nal volt, es amint neki is mar elmondtam olyan fonok mint o ...mar tobb nem lessz. O nem hatalmaval, hanem vegtelen szeretetevel es kedvessegevel buzditotta a kis csapatat, peldat mutatva. Habar sokkal fiatalabb volt mint mi, rengeteget tanultunk tolle. Csak annak tuok orulni ezekben a pillanatokban hogy volt eselyem megismerni ot.
    Mindig csodaltam a vegtelen sok energiajat, hogy mindenutt ott volt....az egyhaz kereteben, a csaladban, a cegben, a baratok kozt...mintha versenyt futott volna onmagaval...mintha tudta volna hogy nagyon jol ki kell hasznalnia ennek a foldi eletnek a minden pillanatat.
    Henaval ketten ott voltak amikor orultem, es akkor is amikor gyaszoltam.
    Amint az elobb Szekely Andras irta, Szabi hianyat nagyon sokan fogjak erezni, es csak abban remenykedunk hogy Hena, Kristof, Arpi bacsi es Marika neni, Andras, Zsolt, Tamas, Arpika es mindenki aki ot szerette idovel vigasztalast talal.
    Oszinte reszvetunk,

    Istvan, Blanka es Melinda

    VálaszTörlés
  65. Veletek fájunk, s imádkozunk értetek...
    Bálint Benjámin és Noémi

    VálaszTörlés
  66. Oszinte reszvetem .Nehez barmi vigasztalot is irni, talan annyit ,hogy az Ur segito ereje legyen veletek e nehez napokban.
    Benedek Zsolt ,Arizona

    VálaszTörlés
  67. "Mert nem az en gondolataim a ti gondolataitok es nem a ti utaitok az en utaim,igy szol az Ur!"

    VálaszTörlés
  68. Megvagyok győződve,hogy sok gyülekeztben sok megtéretlen fiu fogja majd igy kezdeni a bizonysagtevését: Ott voltam amikor Szabolcs hazament. Miért ne lehettem volna pont én akinek menni kell? Sok kérdés merül fel ilynkor az emberben, de egy biztos...ISTEN VALÓBAN NEM EJT HIBÁT!!!!Fájdalmatok a mi fájdalmunk, imáinkban hordozunk és nagyon várjuk már a viszontlátást!

    VálaszTörlés
  69. Reszvettel es imatkozo szivvel,gondolunk a gyaszolo csaladra es Isten vigasztalasat kivanjuk!

    VálaszTörlés
  70. Átérzem a fájdalmatokat,Szabolcs is egy kölcsónkapott gyermek volt,mint Barnabás.Vissza kellett adni az Úrnak.De lesz feltámadás !

    Szeretünk titeket.Az Úr is szeret.
    Ernő bácsi,Annuska néni

    VálaszTörlés
  71. Az Úr enyhítse fájdalmatokat.

    VálaszTörlés
  72. Fájdalmatokban mi is osztozunk és kivánjuk a Jó Isten vigasztaló erejét további napjaitokra!
    Szeretettel Erdei (János) Gabriella és családja New-York-ból.

    VálaszTörlés
  73. ma delben kaptam a hirt. nem jott hogy elhiggyem. azota is probalom felfogni, hogy Szabi mar nincs. ha bennem ekkora fajdalom van, mi lehet a csaladban... a szavak itt mar tul kevesek...

    VálaszTörlés
  74. Mi is együtt sírunk veletek, kedves Gere család... Isten pótolja a nagy hiányt és adjon vígasztalást nektek!
    Szekrényes Dániel és Renáta

    VálaszTörlés
  75. Nehez elfogadni amikor csaladtagjaink kozeli ismeroseink tavoznak az elok soraibol, mely fajdalmat erzek...
    Szabival eggyutt gyerekeskedtunk a belvarosi gyulekezetben sokat tanultam tole zenei teren peldakepkent is tekintettem ra!
    Tobbszor megfordult nalunk mostansag a rogeriuszi gyulekezetben es husegesen szolgalt azzal a talentummal amit a Istentol kapott,
    voltak alkalmak amikor en nem lehettem jelen a gyulekezeti alkalmunkon, Szabi felreteve minden faratsagot eljott es helytallt a szolgalatban tobbszori alkalommmal,
    nem csak mint zenei szolgatarsa hanem mint baratra is tekintettem ra.
    Halas vagyok az Urnak azokert az aldasokert amiket Szabolcs a zenei szolgalatok altal jutatott el hozzank, Koszonjuk! aldas volt vele szolgalni!
    Csak egy rovid ideig valtunk el tole... fogunk meg talalkozni!

    Kedves Hena es Gere csalad az Ur vigasztaljon benneteket ebben a fajo helyzetben!

    Szabo Zoltan, nagyvarad RHBC

    VálaszTörlés
  76. Őszinte részvétemet fogadjátok ! Az Úr adjon nektek sok erőt, vígasztalást !

    VálaszTörlés
  77. Csak a jók mennek el,
    ők hagynak el
    s mit ők hoztak el,
    ők viszik el.
    Ez nem tűnik fel
    míg együtt vagyunk,
    csak a jók ünnepén,
    hol az égben vagyunk,
    Mért mentél el,
    miért hagytál el?
    Szerettünk téged
    távol vagy közel.
    Csak a jók mennek el,
    ő teljesít,
    és a szívünk úgy fáj
    s a szánk visszahív.
    5. Uram fogadd be őt,
    a jók közül volt,
    csak értünk élt,
    a mindenünk volt!"
    Oszinte reszvetem!

    VálaszTörlés
  78. Draga Hena, Kristof, Marika, Arpi es az egesz gyaszolo csalad!

    Megdobbento volt olvasni a hirt, hogy Szabolcsot az Ur ilyen fiatalon hazahivta. Az Ur vigasztaljon meg benneteket es tudjatok, hogy imainkba hordozunk benneteket es egyutt sirunk veletek.
    "Kozel van az Ur a megtort szivekhez es megsegiti a sebhedt lelkeket."
    Kulcsar (Irimias) Gabriella es csaladja Ausztraliabol

    VálaszTörlés
  79. Otto & Adel Szasz (USA)2011. május 14. 17:13

    Fájdalmas szívvel vettük tudomásul a megrendítö hirt. Eggyütt érzünk veletek fájdalmatokban és imáinkban hordozunk bennetteket. A Jó Isten adjon vígasztalást e nehéz idöben az egész család részére.

    Ottó és Adél Szász Chicagobol

    VálaszTörlés
  80. Veletek fáj a szívünk. Istenünk vigasztaljon titeket. Imádkozunk értetek. Püsök Adina és Dániel, Kanada

    VálaszTörlés
  81. Együtt érzünk veletek és imádkozunk értetek. Kisded János és Erzsébet

    VálaszTörlés
  82. Azért imádkozom, hogy a mi Feltámadt Urunk adjon nektek erőt és békességet szívetekbe e nagy fájdalom és veszteség elhordozásához.
    Együttérzéssel gondolok rátok, Szilágyi Borika

    VálaszTörlés
  83. Pal Apostol azt mondja: " a megprobaltatas munkalja ki az allhatatossagot .."(Roma 5:3-4 NIV).
    Ha megprobaljuk kikerulni ezt az alapelvet, ( sokkszor nem lehet, de ha lehetne is !!) az nem segit.
    Jezus Krisztus, a mi Urunk vegigjarta az utat az elejetol a vegeig. Es csak "ebbol" akar nekunk adni!

    Es ha ezt most fajdalom utjanak nevezem, akkor is elfogadom, mert tudom ez az igazi gondviseles.

    Sokszor gondolok reatok Arpi! Imadkozom ertetek. Laci, Kati, Adam es Amos Australiabol.

    VálaszTörlés
  84. Az Úr vígasztaljon és erosítsen benneteket e keserü idokben. Az a tudat pedig hogy Szabolcs vár reátok a Mennyek Kapujában hogy bevezessen az Atyához, bátorítson nap mint nap a viszontlátásig.
    Fogadjátok oszinte részvétünket, Ildi és Edmund Kis! (USA)

    VálaszTörlés
  85. ...itt toprengtem, hogy meg kell-e "szolalni", hiszen megrendulten neha jobb a csendben Istenunk Jelenletet elvezni..., megis aki veszitett mar el hirtelen rokont, tudja mit is jelent az, amikor Krisztusban valo tagjaink osszefognak ertunk (ha nem is mindig igy-itt)

    Draga Marika, szinte gyermekfejjel hallgattam egyszer beszelgetesed, (felneztem ratok, eros nyomot hagytatok eletemben az akkori ifjusag-fiatal hazasok) majd mosolyra derult arcod, s tovabb meselted hogy bar az 5-ik gyermeketek IS fiu lett - Istennek terve van veletek es veluk!
    Szemeimmel nem tekinthettem ennek a tervnek kibontakozasat, hiszem, hogy ez igy volt es VAN! Ha a Szabolcs eleteben ezt be is vegezte - Istennek terve MARADT veletek!

    Kivanom, hogy utat-modot engedjetek vigasztalasara is; maradunk szeretettel, Atyank elott ertetek, oszinte reszvetunk : Tordarol Feri es Evi

    VálaszTörlés
  86. Draga Marika es Arpi ! Megdobenve hallotuk a hirt,hogy szeretett fiatokat hazahivta az Ur.Egyutt erzunk veletek es osztozunk fajdalmatokba.Fogadjatok oszinte reszvetunket,Ildi es Sandor Veres!(USA)

    VálaszTörlés
  87. JOZSA KRISZTINA-ZOLTAN2011. május 14. 22:37

    Isten letorol minden konnyet a szemunkrol,es halal sem lesz tobbe sem gyasz,sem jajkialtas sem fajdalom nem lesz tobbe.
    Jel 21.4
    Oszinte megrendult -megszomorodott szivvel vettem tudomast e hirrol.Valoban nincsen ra szo es fogalom,MIERT?
    Szivemben orizem aldott sok szep emleket.
    Isten szereto gyogyito vigasztalo kegyelme legyen minden egyes kozeli es tavoli hozzatartozojaval.
    Ha testben valni kell ez melyen faj nekunk,de egyesit minket a hit es menny fele megyunk.....
    Jozsa Krisztina es Zoltan,Barotrol

    VálaszTörlés
  88. Őszinte részvétünk a gyászoló családnak.
    Híri Zoltán és családja /Budapest/

    VálaszTörlés
  89. Arpi! Orulok, hogy Evi altal megismerhettelek, nagyszeru ember vagy! Imadkozom, hogy legy eros es Isten Igeje legyen horgonyod....
    Szivbol kuldok neked(tek) valamit, amit olyan szuloknek irtak, akik eppen olyan helyzetben mentek at, mint amibe ti vagytok eppen.

    http://www.youtube.com/watch?v=ZjPC_zLhz48&feature=related

    Szulok rovid beszamoloja kesobb: http://www.youtube.com/watch?v=A3x_bhwk8co&feature=related

    Imadkozunk ertetek: Katona Feri (es csaladom), Tordarol

    VálaszTörlés
  90. Egyutt erzunk veletek Arpi es Marika es az egesz csaladdal
    Erot ad megfaradotnak
    es az erotlen erejet meg sokasitja.
    Elfaradnak az ifjak es meglankadnak,
    megtantorodnak a legkulonbek is

    DE AKIK AZ URBAN BIZNAK ,erejuk meg ujul ,
    szarnyra kelnek,mint a saskeselyuk,
    futnak es nem lankadnak meg,
    jarnak es nem faradnak el!
    Az UR adjon vigasztalast,
    Bereczki Gyula es Erzsike

    VálaszTörlés
  91. Cind auzive-ti c-am murit
    Nu va-ntristati prea tare
    Cine-a cintat si-a suferit
    Pentru Hristos cel rastignit
    Acela-n veci nu moare.

    Chiar de s-a stins ce-i trecator
    S-a stins doar chipul firii
    Dar ce-am avut nemuritor
    Ramine-n veci stalucitor
    Prin soarele iubirii.

    Nu-mi scrie-ti deci pe piatra mea
    A mortii nici o data
    Nu moare dragostea ci ea
    Nemuritoare-mi va tinea
    Fiinta neuitata.

    Cind auzive-ti c-am murit
    Nu crede-ti asta stire
    Mintuitorul meu iubit
    Si moartea mea a nimicit
    Eu merg spre nemurire.

    Voi tine-ti sfintul legamint
    Si lupta voastra buna
    Caci la sfirsitul nostru sfint
    Noi nu ne ducem spre mormint
    Ci trecem spre cununa.

    Cind auzive-ti c-am murit
    Hristos sa va-ntareasca
    Voi toti acei ce m-ati iubit
    Nu plingeti deznadajduit
    Ci plinsul vostru linistit
    plecarea-mi insoteasca.

    Nu va-ntristati prea mult si greu
    Caci plec cu bucurie
    La scump Mintuitorul meu
    Caci iata mi-am sfirsit si eu
    Lucrarea care Dumnezeu
    Mi-a rinduit-o mie.

    S-a ispravit si lupta mea
    Prelung si greu uitata
    Dar orisicit a fost de grea
    Am vrut sa trec frumos prin ea
    Si-acum astept cununa cea
    Din slava nevisata.

    Cind auzive-ti ca m-am dus
    Ma plingeti cu iubire
    De nu-mi uitati cuvintul spus
    De-l ve-ti urma cu duh supus
    Curind ne va-ntilni Isus
    La marea rasplatire.

    Apocalisa 14:13.

    VálaszTörlés
  92. Reszvetem a csaladnak ... nagyon sok kitartast ...:-<

    VálaszTörlés
  93. http://www.youtube.com/watch?v=z2hbqVnAbJ8

    VálaszTörlés
  94. 1. Nincs olyan fájdalom, gond, mit meg nem oldhat.
    Nincs olyan nagy hegy, mit Ő meg nem mozdíthat.
    Nincs oly sötét, nagy vihar, mit le nem csendesít.
    Nincs olyan nagy bánatod, amin Ő nem segít.

    REFRÉN:
    Mert e világnak terheit mind vállain hordta.
    Tudom testvérem, hogy téged is hordoz majd.
    Mert e világnak terheit mind vállain hordta.
    Tudom testvérem, hogy téged is hordoz majd.

    2. Sokszor azt gondolod, hogy tőled oly messze van.
    Hiába kiáltasz, mert minden szó hasztalan.
    Pedig Ő tegnap és ma, s örökké ugyanaz.
    Ha minden elmúlik is, de igéje megmarad.

    REFRÉN: Mert e világnak...
    Jézus hordoz majd...

    VálaszTörlés
  95. Nehez most is felfogni a tortenteket.... Az Ur vigasztalasat kivanjuk mindenkinek!
    Fazakas Miki es Julia

    VálaszTörlés
  96. http://www.youtube.com/watch?v=QF-H_HAYyns&feature=share...Oszinte reszvetem:(

    VálaszTörlés
  97. 'Ahogy az anya vigasztalja fiat,ugy vigyasztallak en titeket'
    ..vigasztaljon, teged Hena, es az egesz csaladot Isten igerete!!

    Farnas Edit

    VálaszTörlés
  98. Székely András2011. május 15. 2:50

    Ma (vasárnap) este 22.00-tól tartunk egy emlékestét Nagyváradon a kereképületben. Nem kell hozni semmit, csak magatokat, az élményeteket és a szép emlékeket. Sírjatok a sírókkal és örüljetek az örülőkkel, ... ma este lehetőség lesz mindkettőre hiszen megosztjuk fajdalmunkat, de az emlékek és a közös élmények a mosolyt is kihozza. Istent is megszólítjuk imában és énekben is. Ez az alkalom fiataloknak és fiatalházasoknak szól, de szeretettel várunk bárkit.

    VálaszTörlés
  99. Nekem is jó néhány szép emlékem marad Szabolcsról. Hihetetlen, hogy milyen sok ember ismerte, milyen sok ember felé szolgálhatott. Dicsőség ezért az ÚRnak!
    Hena és Kristóf, Árpi bácsi, Marika és az egész család! Az Úr adjon nektek vigasztalást, olyat, amit csak Ő tud adni. Sokan imádkoznak értetek. Mi is tesszük.
    Kelemen Napsugár és családom

    VálaszTörlés
  100. NEM TUDOM MIT IS MONDJAK NEKTEK DRAGA MARIKA, ARPI ,HENNA ES KRISTOF KEREM A JO ISTENT ADJON NEKTEK EROT E NEHEZ FAJDALOM ELVISELESEHEZ. IMMATKOZOM ERTETEK FAJDALMATOKBA EGYUT VAGYOK VELETEK ,/BALOG EVA /.A JO ATYANK VIGASZTALJA MEG AZ EGESZ CSALADOT MERT CSAK NALA TALALUNK NYUGALMAT

    VálaszTörlés
  101. Székely András2011. május 15. 3:17

    A temetés kedden 15.00-tól, Váradon a városi kápolnában.

    VálaszTörlés
  102. Oszinte reszvetunk a gyaszolo csaladnak.Isten vigasztalasat kivanjuk.! Ifjabb Kovacs csalad Nagybanyarol

    VálaszTörlés
  103. "Nincs bánat ,nincs elmúlás csak nevetés,csak kacagás"ez az a a hely ahol rátok vár Szabi és maga Jézus is.Ő révbe ért!Szabi egy minta volt a szolgálatban számunkra is az azt megillető komolysággal végezte!Hena habár téged nem is ismerünk de ne felejtsd el:"Sem halál sem élet,sem angyalok,sem fejedelmek ,sem semmiféle más teremtmény nem választhat el téged,minket Isten szerelmétől!"Vigasztalódást az egész családnak !Imádkozunk értetek innen a tábor mellől a SZentegyházi fiatalok!

    VálaszTörlés
  104. Kedves Hena és Gere család!
    Néha nehezen látunk át könnyeinken és nem értünk minden. Kívánom, hogy tapasztaljátok meg Isten minden értelmet felülmúló békességét ebben fájdalmas helyzetben is! Ő adjon nektek erőt, reményt és vigasztalást!

    Erdő Levente

    VálaszTörlés
  105. "Egy hangszer voltam Isten kezében,
    ki játszott rajtam néhány dallamot........"
    (Juhasz GYula)
    Ez az idezet jutott eszembe az elmult orakba....
    Meg mindig hihetetlen, hogy Isten egy hangszere megszunt tovabb szolni...

    Az Ur vigasztalja a gyaszolo csaladot.
    Fuzfa Andrea(Szentjanos)

    VálaszTörlés
  106. Mi is sírunk most és imádkozunk a minden vigasztalás Istenéhez. Szeretettel és együttérzéssel gondolunk a gyászoló családra.
    Mostis Ádám és Kinga

    VálaszTörlés
  107. http://www.youtube.com/watch?v=p7nn9Ay8gnA

    Ezzel az énekkel kívánom kifejzni részvétemet és megdöbbenésemet a gyászoló családnak és mindannyiónknak akik ismertük és szerettük Szabolcsot.

    Szappanos Tibor

    VálaszTörlés
  108. Sunt grele despartirile aici pe pamant,dar noi avem o speranta si-i multumim Domnului ca ne-a dat-o.
    Acolo nu vom mai fi despartiti!!!!
    Intr-o zi vom fi in cer cu cei dragi.
    Dumnezeu sa fie mangaierea acestei familii.El sa intareasca pe cei ramasi si tot El sa aline ranile.Aici nu suntem decat flotanti...CASA noastra este sus in cer cu TATAL.
    Condoleante familiei indoliate !

    VálaszTörlés
  109. Kedves Gere család a szomorú hir hallatán egy reményt nyújtó vígasztalás jut eszembe mely így hagzik
    HITÜNK SZERINT NEM ÖRÖK A VÁLLÁS
    TALÁLKOZUNK LESSZ MAJD VISZONTLÁTÁS
    Az ÚR áldjon és vígasztaljon benneteket
    Balogh Gábor Blanka és Roland Nagyszalonta

    VálaszTörlés
  110. Iván Imre & Gabriella2011. május 15. 4:18

    Nem értjük ami történt, de szeretünk benneteket, és amíg nem vonulnak el a fellegek, addig fogjuk a kezetek, és imádkozunk értetek és veletek. Imre és Gabi

    VálaszTörlés
  111. az UR vigasztalasat kivanom a Gere csaladnak ebben a nehez idoszakban IFJ. RAKOSI SANDOR ZILAH

    VálaszTörlés
  112. osszinte reszvetet kivanuk,az ur vigasztaljon benneteket,a felesegnek pedig sok lelki erot,es testi erot kivanunk imatkozunk erettetek az ur aldasa,legyen rajtatok amen

    VálaszTörlés
  113. "Én élek és ti is élni fogtok''
    Őszinte részvétet nyilvánit a Katona család Zilahról

    VálaszTörlés
  114. Testvéreim,osztozunk fájdalmatokban és imádkozunk veletek, értetek, hogy a minden vigasztalás Istene, vigasztaljon és adjon erőt a fájdalom viselésére.
    "És az Istennek békessége, amely MINDEN értelmet meghalad, őrizze meg szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban".
    Őszinte részvéttel és testvéri szeretettel.
    ids Erdő Endre és Eszter

    VálaszTörlés
  115. A hatalmas Isten vigasztaljon titeket kedves Gere család. Imádkozunk értetek. Kiss Zoltán és Judit, Kraszna.

    VálaszTörlés
  116. Oszinte reszvetem a csaladnak!

    VálaszTörlés
  117. "Ha testben válni kell,
    az mélyen fáj nekünk,
    de egyesít minket a hit,
    és menny felé megyünk!"

    E néhány sorral szeretném eggyüttérzésünket nyilvánitani az érmihályfalvi Érmellék fc. nevében.Nagy űrt hagyott maga után tesvérünk a családban és a gyülekezetben eggyaránk, de hisszük, hogy az Úr tud adni vigasztalást és be tudja tölteni ezt a helyet a mi szivünkben...

    Bödő Gedeon

    VálaszTörlés
  118. Őszinte részvétet kívánunk a gyászoló családnak

    Czibula István és családja

    VálaszTörlés
  119. Nem találunk szavakat hogy kifejezhessük amit érzünk,de kérjük Megváltónkat hogy adja vigaszát,legyen mellettetek ezekben a nehéz időkben.Gondolunk Rátok,

    Balla Dani és Tünde

    VálaszTörlés
  120. Őszinte részvétet, sok erőt és az Úr vigasztalását kivánjuk az egész családnak.
    Dombi család

    VálaszTörlés
  121. "Nos arra a kerdesre, hogy miert? - en nem tudok valaszt adni, de azt el tudom neked mondani, hogy az en eletemben,amikor megalltam egy-egy nagy "MIERT?" elott , ma mar elmosolyodom:Majd megtudom odaat! Amikor megtudom, hogy nem en haltam meg, hanem a halal mint fogalom, mint remulet, mint borzalom es nem fogok vele talalkozni Csak az eletem folytatasaval egy masik dimenzioban. Es ott
    leszek ahol az en Gazdam, az en Uram JEZUS KRISZTUS! Mert nekem ezt megigerte, es en ezt hiszem.
    "ma meg tukor altal homalyosan latunk, akkor majd szinrol-szinre"IKor 13;12
    Majd ott megertem az osszes "MIERT'-et
    reszlet Gyokossy Endre : "Het miert"c. konyvebol

    Nagy szeretettel gondolok ratok Marika es Arpi akik szulei lehettetek Szabinak, vezettetek Krisztus fele.Legyen a mi Urunk aldasa rajtad is Hena es gyermekeiteken. Vezesd Te is oket Krisztus fele ahogy azt Szabi is tette volna.
    testveri szeretettel tisztelettel Biro E.

    VálaszTörlés
  122. Megdöbbentő és megrendítő volt Szabi eltávozásának a híre, nem jön, hogy elhiggyük ami történt. Mély fájdalom és gyász emészti szíveteket és együtt érzünk veletek ebben a nagy próbában. De vigasztaljon az a remény, hogy lesz viszontlátás és találkozni fogtok a Mennyei Örök Honban. Legyen számodra Hena vigasztalás az Ézsaiás 57:18 és az egész Gere családnak is:
    "Útait láttam, és meggyógyítom őt; vezetem őt, és vígasztalást nyujtok néki és gyászolóinak,..."
    Kívánjuk, hogy a vigasztaló Isten adjon erőt és kitartást a továbbiakban, gyógyítsa be a sebeket a szívetekben. Őszinte részvétünk, a Szadai család!

    VálaszTörlés
  123. A család fájdalmában osztozva,imádkozunk értetek
    Deák Ferenc és családja(Debrecen)

    VálaszTörlés
  124. ,,...ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi...1 Kor. 12,26... szenvedünk mi is veletek, hiszen egy test tagjai vagyunk, még ha közelről nem is ismerjük egymást...imádkozunk értetek és Istenünk vigasztalását kívánjuk az egész család részére, őszinte együttérzéssel
    Boros Róbert, Emília és a székelyudvarhelyi gyülekezet.

    VálaszTörlés
  125. Kedves Gere család
    Mély fájdalmatokban osztozunk, őszinte együttérzésünket fejezzük ki, Mennyei Jó Atyánk vigasztalását kivánjuk nektek.

    Szatmári Attila, Judit és a gyerekek.

    VálaszTörlés
  126. oszinte reszvetet,sok erot es kitartast kivanunk az egesz csaldnak.
    Erika Blaz es Laszlo Blaz

    VálaszTörlés
  127. Kedves Marika és Árpi!
    Veletek sírunk!!! Kívánjuk, hogy tapasztaljátok meg, hogy ISTEN mindig többet és jobbat adhat... Nem értjük hogyan, de Ő meg tudja tenni. Erősítsen és vigasztaljon az ÚR!!!

    VálaszTörlés
  128. Kulcsár Mihály2011. május 15. 7:01

    Sajnálattal értesültünk a drága gyermeketek halálhíréről.Fogadjátok őszinte részvétünket.
    Kulcsár Mihály és családja Debrecenből.

    VálaszTörlés
  129. Ó, áhitat időszaka, Megfáradt lelkem vígasza.
    Gyöngéden Istenhez viszel, Hogy gondom Néki mondjam el.
    Így könnyít súlyos terhemen, Megváltóm részvétteljesen.
    /:Én nem feledlek el soha, Ó áhitat időszaka!:/

    2.
    Ó, áhitat időszaka: Mikor a mindenség Ura.
    Elénk siet, hogy áldja azt, Ki Tőle kér segélyt, vigaszt.
    Azt mondja: "Arcomat keresd, az Igém élted napja lesz."
    /:Én nem feledlek el soha, Ó, áhitat időszaka!:/

    3.
    Ó, áhitat időszaka! Ha bús az éltem nappala.
    Te felvidítod szívemet, Amíg elérem üdvömet.
    Ha összedől porsátorom, és Jézussal találkozom.
    /:Én nem feledlek el soha, Ó, áhitat időszaka!:/

    VálaszTörlés
  130. Kedves unokatestvérem,Marika és Árpi.
    Vasárnap reggel érkezett hozzám a szomorú hír hogy kedves fiatok Szabolcs elköltözött az élők sorából.
    Megrendítő volt számomra:nem;...nem;...ez nem történhet meg!!!Ismételtem újra és újra magamban!!!
    Eggyütt érzek veletek és kivánom hogy Isten kegyelme aki eddig is hordozott benneteket adjon erőt az egész családnak ebben a kibirhatatlan fájdalomban,mert csak is általa nyugszik meg a lelkünk ezen a földön.
    Őszinte részvétem,
    Majay-Meran Erzsébet (Stockholm)

    VálaszTörlés
  131. Kedves Gere csaläd!
    Most hallottam szüleimtöl a hirt,hogy Szabolcs hazament az Urhoz. Nagyon megrenditett bennünket a hir. Habär nem ismertük egymäst szemelyesen a szüleink mindig is jo barätok voltak. Szeretünk benneteket es imädkozunk ertetek. Az Ur adjon nektek sok eröt es vigasztaläst.

    Ivän Barnabäs es csalädja

    VálaszTörlés
  132. "Isten hord karjain ne csüggedj el,
    Védelme biztató, jöjj ismerd fel!
    Hatalmas karjain magához von,
    Nem árthat semmi sem, Ő oltalom.

    Refrén:
    Kézen fog Isten és vigyáz reád,
    Szeret mint gyermekét, hisz Ő Atyád,
    Hitben e szent tudat, sziklaszilárd,
    Hűsége megmarad próbákon át.

    2. Isten hord karjain magányodban,
    Meghallgat könnyező fohászodban.
    Ha a sok gond alatt megfáradt vagy,
    Felvidít hű Urad, bízd rá magad!"

    Kivanjuk mi is Isten vigasztalo erejet az egesz gyaszolo csaadnak. Imaban hordozunk benneteket.

    Szeredai Ervin es Lia

    VálaszTörlés
  133. Kedves Gere család

    Őszinte szívvel veletek vagyunk gyászotokban és kívánjuk, hogy az Úr erősítsen meg benneteket elhordozni a fájdalmat, veszteséget. Imádkozunk értettetek. Az Úr őt különleges módon szerette, hogy fiatal korában haza szólította. Kovács József és Ágnes

    VálaszTörlés
  134. Nagyon nehez ilyenkor barmit is irni, mondani...vigasztalni, megis az az egy remenysegunk van, hogy egy nap ujra talalkozunk, es akkor mar soha tobbe nem lesz konny, fajdalom es elvalas Orokre egyutt lehetunk Megvaltonk orszagaban. Azert a napert erdemes kitartani es kuzdeni mindvegig.
    Az emlekeinkben orokre megmaradsz Szabi..imadkozunk a gyaszolo csaladert.

    Gyongyi es Duca

    VálaszTörlés
  135. Nem találok vigasztaló szavakat,csak az Ur erejét és vigasztalását kérem ,hogy megérezzétek drága GERE család ! Őszinte részvétünk a Dombi család Bályokról.Zoltán fiunk balesetekor ezt a verset kaptam ,talán nektek is vigasztalást nyujt:

    Meglátjuk csodatetteit

    Ránk bármennyi próba zuhan,
    mindnek mértéke, célja van.
    Megmérte a leghívebb kéz,
    kipróbált mindent, ami nehéz.

    Utunkat elrendelte már.
    Kapukat zár. Kapukat tár.
    Mindig szent arca ragyog ránk,
    s fénylik legmélyebb éjszakánk.

    A sötétben Ő jön velünk.
    Harcunkban Ő békénk, jelünk.
    Mellénk áll, megállni segít,
    s meglátjuk csodatetteit.
    ( Túrmezei Erzsébet )

    VálaszTörlés
  136. Őszinte részvétünk a gyászoló családnak.

    Váradi István és Takács Andrea

    VálaszTörlés
  137. Őszinte részvétet kívánok a gyászoló családnak...

    VálaszTörlés
  138. Kedves család és minden vérbeli rokon, akik közelről és távolról kötődtök Szabihoz, osztozunk veletek minden fájdalomban. Hadd vigyük együtt ezt a terhet, ameddig ez a vállainkat nyomja.

    Amikor utóljára fogtam kezet Szabival az imaházban, bele néztem a szemébe hogy betekintést nyerjek a lelkébe, mert az arcán kivülről mosoly volt. Viszont amit a szemében láttam, sokkal több volt, mert lattam, hogy meg van telve Isten lelkével. Kevés szemben lehet ezt látni és ezért az emlékért hálás vagyok az Úrnak.

    Azt mondja Jézus hogy Ő általa aki meghal is, él. Ezért mondom ki biztosra, hogy Szabi még nem halt meg, sőt nem is fog soha többé.

    Öszintén, mi jobban örülnénk, ha a földön élne még egy ideig, de Úr valamiért szükségesnek látta hogy így legyen :(

    Mi itt maradtunk a földön ahol a gonoszság ellen kell harcoljunk, amit csak a szeretettel lehet legyőzni.
    Ez az eset pedig nem normális halál, hanem ami által az Úr üzen. A könnyektől nem látjuk hogy mit, de az ige azt írja hogy nincs a szeretetnek nagyobb megnyilvánulása, mint mikor valaki képes meghalni valaki masért. Emlékezzünk Jézusra aki elöször mutatta be ezt a fajta szeretet és azután követték az apostolok.
    Kedves fiatalok, akik ott voltatok emlékezzetek Szabira, mint aki nagy harcos volt a gonoszság ellen és emlékezzetek általa Jézusra, aki által most Szabi is győzött a harcban. Ezekkel az emlékekkel gyertek hogy letöröltessenek a könnyek azok arcáról, akik most emiatt szenvednek.

    Orosz Tibi és Ildi

    VálaszTörlés
  139. Megdöbbentett a hír. A szavak kevesek.
    Imádkozom, hogy Isten, akinél van vigasztalás, legyen a ti támaszotok ezekben a nehéz időkben is.

    VálaszTörlés
  140. Őszinte részvétet és vigasztalódást kívánunk a gyászoló családnak a mérhetetlen fájdalomban, szeretett fiúk elvesztésében.
    VERES GÁBOR és felesége ILDIKÓ (BIHARSZENTJÁNOS)

    VálaszTörlés
  141. Kedves Gere család! Osztozunk a gyászotokban, imádkozva gondolunk rátok és kérjük Mennyei Atyánk vigasztalását a számotokra. Íme, milyen sokan szeretünk és imádkozunk értetek.
    „Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az õ irgalmassága!
    Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!
    Az Úr az én örökségem mondja az én lelkem, azért benne bízom.
    Jó az Úr azoknak, a kik várják őt; a léleknek, a mely keresi őt.
    Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.” - (Jeremiás siralmai 3,22-26)
    Oláh Lajos és családja, valamint a Kalotaszentkirályi gyülekezet közössége.

    VálaszTörlés
  142. Teljes megdöbbenéssel fogadtam a hírt...nem akartam hinni a fülemnek, most sem tudom felfogni... őszinte részvétünk! Erőt és áldást kívánunk! Márton család (Debrecen)

    VálaszTörlés
  143. Jelenések 14:13

    "És hallottam egy hangot az égből, amely ezt mondta: Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket."

    Mély fájdalommal, szomorúsággal, de imádkozó szívvel kérjük Isten vigasztalását, hogy tudjon átsegíteni titeket ezeken a nehéz pillanatokon.

    Gáll Tibor és Hermina

    VálaszTörlés
  144. Kedves Hena, nem könnyü most bármit is irni, szavakba nem lehet foglalni sem a fájdalmat, amit most érezhetsz, sem a vígasztalást amit nyújtani szeretnénk. Mégis melletted, mellettetek vagyunk, még ha nagyon távol is, mert az ima összeköt... Imádkozunk értetek, hogy az Ùr pótolja a hiányt és ürt bennetek, és töltsön be szeretetével és vígasztaló lelkével!

    Részvéttel, Dombi Sàndor és Helga(volt osztálytársad)

    VálaszTörlés
  145. Megdöbbentő hír...Őszinte részvétünket kívánjuk kedves feleségének, a kisfiának és egész családjának. Együttérző szeretettel, a Sallai család

    VálaszTörlés
  146. Veletek vagyunk a gyászban.
    Az Úr vigasztaljon titeket!

    "Atyám, két kezedben bátran sírhatok,
    Bánatomra vigaszt ott kapok.
    Ott fönn, a kereszten Fiad két kezét
    Átszegezték sok-sok bűnömért.
    Tarts meg két kezedben, őrizz meg, Uram,
    Oltalmadban rejtsd el sorsomat!" Hith. 54/3)

    VálaszTörlés
  147. Drága Hena, nagyon nehéz ez neked és ugy gondolom, hogy neked a legnehezebb, mert te voltál mellette a legközelebb. Az Úr vígasztalását kívánom. Imátkozni fogok érted/ értetek.

    VálaszTörlés
  148. Kedves Gere család! Számunkra is felfoghatatlan ami történt. Mi sem tudunk mást tenni, mint Isten vigasztalását kívánni Számotokra! Gyászotokban osztozunk és kívánjuk, a Mindenható ezen döntését tudjátok hittel elfogadni és az Ő tervét - bármilyen fájdalmas is - követni. Szabó Szabolcs és családja (Albertirsa)

    VálaszTörlés
  149. Kedves Gere család !
    Osztozva mély fájdalmatokban kívánjuk az Úr vigasztalását számotokra. Meleg Gyula és családja.

    VálaszTörlés
  150. Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él, és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt? János 11,25

    VálaszTörlés
  151. Kedves Árpi,és családod!
    Próbáljuk elfogadni, mert megérteni nem tudjuk, miért döntött Isten így Szabival kapcsolatban...
    Tudjuk, hogy Isten soha nem hagy el bennünket. Imátkozunk értetek, hogy Ő adjon erőt és vigasztalást ebben a nehéz helyzetben. A Szilágyi család. Szentendre.

    VálaszTörlés
  152. Egyik Karpataljai reformatus lelkesz baratomnak elmondtam hogy mi tortent. Nem tudja ki volt Szabolcs, de meg a csaladrol sem hallot sohasem. Amikor emondtam hogy sokan gyaszolnak, gyaszolunk ezt mondta nekem: A mai napi igénk Mk evangéliumából az volt, amikor a kislánya halálhírét halló Jairusnak Jézus így szól: Ne félj, csak higgy! A bibliai történet tovább így folytatódik: Jézus pedig tovább megy Jairussal a halottas házhoz. KÉREM MONDJA EL A FIATAL ANYUKÁNAK: Jézus vele megy a halottas házhoz, Jézus vele lesz. Szava ma is így szól: Ne félj, csak higgy! (önkéntes kárpátalján)

    VálaszTörlés
  153. Az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom!

    Isten gyöngéd szeretetére és gondoskodó karjaira bízzuk Szabolcs kis családját, feleségét és gyönyörű kisfiát.

    Krinyákné Híri Gabriella,Ottó és Benjámin /Pestújhely/

    VálaszTörlés
  154. Nagy István Szalárd2011. május 15. 15:23

    Kedves Gere Család, mélyen együtt érzünk veletek!Isten adjon Nektek erőt, vigasztalást!

    VálaszTörlés
  155. Drága Gere család!
    A Mennyei Atya vegyen karjaiba titeket és törölje le könnyeiteket. Mi is veletek együtt bánkódunk és szomorkodunk. A székelykeresztúri és kisgalambfalvi gyülekezetben imádkoztunk értetek, hogy az Úr erősítsen meg a próbában.
    Ifj. Veress Ernő és családja

    VálaszTörlés
  156. Ibolya és Géza Szász2011. május 15. 15:50

    Öszinte részvétünket fogadjátok, eggyütt érzünk veletek és imátkozunk hogy a Jó Atya adjon eröt és vigaszt e fájdalmas és nehéz idöben.
    A Szász család, Ibolya és Géza Chicagóbol
    A Kiss család, Ani és Attila Chicagóbol

    VálaszTörlés
  157. ott voltam végig a pályán, nem jött hogy higgyek a szememnek, megdöbbentő volt..az utolsó pillanatig egy csodát reméltem..de az Úr másképp akarta..sok erőt és kitartást kivánok, az Úr vigasztaljon és erősitsen...sokan imádkoztunk értetek, a zilahi gyülekezetben és az ifjuságon belül is, és továbbra is fogjuk tenni. zilahrol arni

    VálaszTörlés
  158. Kedves Testvereink!
    egy nehany igeverset szeretnek vigasztalasul ajanlani:Pal masodik Korinthus 4 r 7-18ig,es ket enek van bennem egesz nap,en jol tudom Megvaltom el es kesz hajlekkal var ream.....
    es a masik: oh ahitat idoszaka,a faradalmaktol tova,gyongeden Istenhez vezetsz,kinek bajom elmondva lesz.es im segelyul jo nekem,Megvaltom reszvetteljesen,veszelytol megment O maga,o ahitat idoszaka.
    Az Ur csepegtessen gyogyito balzsamot verzo sebetekre,veletek erzunk: a Borbely csalad Clevelandbol!

    VálaszTörlés
  159. Draga Marika es Arpi,

    ....meg megszolalni is nehez most nekem ....

    ezert csak imadkozom Ertetek!
    Nemes(Wallerstein)Kati _ Australia

    VálaszTörlés
  160. Szűcs Sándor-Szatmárnémeti2011. május 15. 22:23

    Kedves Gere család,
    együttérzésünket fejezem ki, sirunk veletek és azért imádkozunk hogy Isten kötözze be a sebet ahogy megigérte.Békesség nektek.
    Rátok gondolva Szűcs Sanyi ás Tünde Szatmárrol.

    VálaszTörlés
  161. Kivanjuk Istenunk vigasztalasat az egesz Gere csalad reszere.Sipos Jozsef,Irenke es Roland California.

    VálaszTörlés
  162. Nagyon fájnak a történtek és nem igazán értünk semmit abból, amit a Jóisten megengedett. Túl nagy kérésnek tűnik most az, hogy "Csendesedjetek el és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!". Mégis.. Ő marad egyetlen reményünk! Imádkozunk az értelmet meghaladó békességéért Henának, Árpi bácsinak, Marika néninek és a többi családtagnak! Emese és Dávid Kolozsvárról

    VálaszTörlés
  163. KEDVES GERE csalad,fogadjatok oszinte reszvetunket.Mi is imadkozunk ertetek.






    Kozel van az UR amegtort szivuekhez,es a sebzett lelkuket megsegiti. szolt 34 19. KEDVES GERE csalad, fogadjatok oszinte reszvetunket. MI IS IMADKOZUNK ERTETEK. PETER EDIT es GYORGY

    VálaszTörlés
  164. "Ő megsebez de be is kötöz..." Isten vigasztaljon meg titeket, imádkozunk értetek. Bízzatok Istenben.
    Papp László és Erzsike.

    VálaszTörlés
  165. Bar nem ismertuk kozelrol Szabolcsot,halala megis melyen megerintett.Oszinte reszvetunk a csaladnak!Martonfi Attila es csaladja

    VálaszTörlés
  166. "Adott valamit, amin elgondolkozhatsz, amin nevethetsz és adott valamit, amin sírhatsz!"
    őszinte részvtünk a gyászoló családnak. Imádkozunk értetek.

    VálaszTörlés
  167. DRAGA HENA !MELY FAJDALOM VAN BENNUNK,ES VELETEK EGYUTT SIRUNK.BIZZD TOVABRA IS ELETEDET KRISZTUSRA,MERT CSAK O KEPES MEGVIGASZTALNI,MEGTARTANI EBBEN A NEHEZ PROBABAN.VIGYAZZ MAGADRA ES A KET KIS ANGYALKADRA!A23-IK ZSOLTAR VIGASZTALJON.MELY EGYUTTERZESSEL,SZERETETTEL GONDOLUNK RATOK ,ES KIVANJUK AZ EGESZ GERE CSALAD RESZERE ISTEN VIGASZTALASAT.ADINA,ERNO,SAMUEL ES TEOFIL.

    VálaszTörlés
  168. http://www.youtube.com/watch?v=1-dkSPDpzNo
    Sajnalom...

    VálaszTörlés
  169. Együtt érzünk veletek és imádkozunk értetek kedves Gere család. Adjon az Isten erőt a fájdalom elviseléséhez.
    Sarkadi Géza és családja

    VálaszTörlés
  170. Drága Hena, Kristóf, Marika és Árpi, és a család többi tagja!
    Együttérző és imádkozó szívvel gondolok rátok, lélekben veletek vagyok.
    A Mennyei Atyánk ölébe vett titeket, megérti könnyeitek(nk), fájdalmaitok(nk) és megerősít titeket. Ő az igazi vigasztalótok, aki csodálatosan megvigasztal, átölel, szeretetét kifejezi irántatok s segít megélni a gyász nehéz időszakát. BENNE BÍZZATOK!!!
    Kívánom, hogy Isten Igéje legyen balzsam minden nap az életetekben, s általa legyen erőtök továbbmenni az úton.
    "Mert talán azért vált meg tőled ideig-óráig, hogy őt mint örökkévalót kapd vissza;" Filemon 1:15
    "Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony azt mondja a Lélek, mert meg nyugosznak az ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket." Jel. 14:13
    "Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van,..." Róm 8:28
    "De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, aki minket szeretett." Róm 8:37
    "Mert minden ti érettetek van, hogy a kegyelem sokasodva sokak által a hálaadást bőségessé tegye az Isten dicsőségére. Azért nem csüggedünk....Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk; Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók." II Kor.4:15-18
    Nem vesz ki bennünket a próbáló időkből az Úr, de megajándékoz a ráhagyatkozás örömével és a bizalom békességével.
    Bódi Erzsike, Benjámin és Abigél - Nagyszalonta

    VálaszTörlés
  171. Kedves Gere család!

    Mi is veletek sírunk ebben a megrendítő helyzetben...amikor nem értjük Istent, csak próbáljuk hinni, és hisszük, hogy célja van az ennek a fájdalmas mélyszántásnak...
    Azért imádkozunk, hogy erősítsen titeket fizikailag is ezekben a nehéz órákban, hisz Ő ígérte, hogy "Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni, sőt, a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni." 1 Kor 10:13
    Kívánjuk, hogy a Vígasztaló jelenlétét érezzétek és Isten békességét tapasztaljátok az elkövetkező időszakban. Hisszük, hogy Isten csodaszép vetést és aratást tud kihozni ebből a szántásból!
    Mellettetek állunk imában.

    Szeretettel: Dániel és Eunika

    VálaszTörlés
  172. Az élet versenyautójában, Szabi maximálisan teljesített és másokat is segített abban, hogy fejlődjenek. Egyetlen ellenfele az idő volt. Megrendült szívvel vettünk tudomást arról, hogy Szabi sokunkat megelőzve „célba ért”.

    Hiszem, hogy a Vígasztalás Lelke képesít minket, hogy majd vele együtt ünnepeljünk a mennyei dobogó körül.

    Imában hordozzuk a gyászoló család minden egyes tagját.
    Bíró Zoltán és Márta

    VálaszTörlés
  173. Kedves Gyászoló Gere család minden tagja...
    Sírunk a sírókkal....Kívánjuk, hogy a vigasztalás Istene hajoljon le hozzátok,
    és vegyen körül benneteket a kegyelmével.
    Őszínte részvéteünket fejezzük ki!
    Szeretettel Tóth Zoltán, és (Gál)Eunika Pécs-Somogyról

    VálaszTörlés
  174. Kedves Gere család. Minket is megrázott a hír,bár sokan közülünk nem ismertük személyesen Szabit, de szeretnénk ha tudnátok, hogy együttérzünk veletek. Imádkoztunk értetek és továbbra is tenni fogjuk.
    Kedves Hena! Amit mi még nem tudunk Isten már tudja. Édesapám halála után ismertem meg igzán Isten szeretetét,és azontúl Ő lett az én Mennyei Édeapám, ezt kivánom gyermekeidnek is. A gernyeszegi gyülekezet nevében.

    VálaszTörlés
  175. Reszvetemet szeretnem kifejezni az egesz Gere csaladnak !!!Hihetetlen ami tortent!Vigasztalodast es kitartast szeretnek kivanni neked HENCSI,illetve a testevereknek rokonoknak meg ha szemelyesen csak keveset ismerek kozzuletek!
    NYUGODJ BEKEBEN SZABOLCS!

    ZALANYI LEVENTE ES FELESEGE

    VálaszTörlés
  176. Részvétem az egész családnak! Én Szabolcsot 2004-ben ismertem meg Hargitán a táborban. Sokkolt a hír. Isten nyújtson vigasztalást mindenkinek!

    VálaszTörlés
  177. Kedves GYaszolo csalad.En nem ismertem a Szabit de amikor olvastam hogy mi tortent es olvastam a csaladi allapotat azt kerdeztem ,hogy MIERT???...kinek jo ez?...kinek telik ebben orome...ma mar nem kerdem hisz ezeket a sorokat olvasva azt hiszem megertettem es ezaltal sokkal kozelebb kerultem a Jo Istenhez mar nem volt hiaba Szabi Halala>tudom nehez es faj de az ur adjon vigasztalast es kitartast ...oszinte reszvetem...SZabi nyugodj bekeben:(:(:(

    VálaszTörlés
  178. "Ha el kell menni mielőbb innen,
    S magammal nem vihetek el semmit,
    Ha bevégzem itt életem útját
    S nem marad más csak lelkemben a hit,
    Nem várok mást, mint üdvöt a mennyben,
    Az öröklétre elég ez nekem..."

    Ezekkel a gondolatokkal kívánok sok erőt és vigasztalást.
    Tőtős Ildikó

    VálaszTörlés
  179. Egy jo emberrel kevesebb, aki az Urral valo kozvetlen talalkozasanak alkalmabol meg tobbeket vonz az Isten kozelsegebe!
    Isten tervei kifurkeszhetetlenek, de soha sem hiaba valok!
    Reszvetem a gyaszolo csaladnak, Szabi hisz nem beszeltunk soha,majd oda at bepotoljuk- nyugodj bekeben!
    ui:mint mindig most is osszetartja-osszehivta a csapatot!
    Szilard

    VálaszTörlés
  180. Kedves Gere csalad,
    Meg most sem hiszem el hogy mi tortent.
    Vigasztalasert es kitartasert imatkozunk hogy agyon nektek Isten ebben a nehez idoben az egesz csaladnak.

    Szeretettel Bodor Bennett Marta (USA) es a szuleim reszerol is Bodor Zoltan es Erzsebet (Budapest)

    VálaszTörlés
  181. Kedves GERE csalad.Osztozunk fajdalmatokban,,MERT CSAK AZ TUDJA MI A FAJDALOM KINEK GYERMEKET BEFEDI A SIRHALOM...at eltuk mi is e fajdalmat,egy dolog megis vigasztaljon beneteket az UR akarata ezt ;MERT AZ UR ADTA AZ UR ELVETTE''az UR TUDJA MIERT?
    AZ UR SEGITSEN BENNETEKET E NEHEZ HEJZETBEN

    VálaszTörlés
  182. Kedves Hena es Gere csalad!
    Szombat ota szinte allandoan ezt az eneket enekeljuk...
    Az Ur most nektek mondja: ENYEM VAGY! Ebbe kapaszkodjatok!
    http://www.youtube.com/watch?v=ko8sCbHuCpQ
    Imadkozunk ertetek:
    Meleg Adina, Tunde es szuleink

    VálaszTörlés
  183. http://www.youtube.com/watch?v=ZZKXUBomnAg

    mivel Szabi is nagyon szeretett enekelni es zenelni ezzel az enekkel szeretnek reszvetet nyilvanitani!
    Szabi mar ott van ahol az enek is mondja-nyugodj bekeben!!

    VálaszTörlés
  184. Imaban hordozlak titeket es kivanok szamotokra vigasztalast az Urtol, T Ibolya

    VálaszTörlés
  185. A vigasztalas Istene adjon erot a csaladnak es torolje le konnyeteket ,kotozze be sebeiteket.Oszinte reszvetem
    Paraszka Eva

    VálaszTörlés
  186. Együtt érzünk veletek a fájdalomban,és kérjük az Urat,hogy erősitse és vigasztalja az egész családot ebben a nehéz időszakban.
    Nagy István és Marika!!!

    VálaszTörlés
  187. Oszinte reszvetunk az egesz Csaladnak , Isten Nyugtasson Szabi , Erot es megnyugvast
    nincsenek szavak csak fajdalom Vasile Eva volt Tecsi es a Roncris neveben

    VálaszTörlés
  188. Nem talalok szavakat, hogy elmondjam mennyire megrenditett engem is ez az esemeny es azota csak imadkozok ertetek, hogy az Ur vigsztaljon, erositsen es potolja ezt a hatalmas urt. Meg mindig hihetetlennek tunik ez es ugy latom, hogy a foldi eletunkben nem is fogjuk megtudni, hogy miert engedte meg ezt Isten, de azt tudom, hogy ezaltal sok ember elete magvaltozik es ugyanakkor az ertekrendunk is. Vigasztalast kivanok nektek a Vigasztalonktol.
    Bonaciu Tunde

    VálaszTörlés
  189. Kedves MARIKA, ARPI es HENA:A nagy vesztesseg es a nagy fajdalomhoz merten kivanjuk a mi NAGY ISTENUNK vigasztalasat es elo remenyseget amely atsegit titeket ezen a nagy proban es nehez szakaszon.
    Szeretunk titeket es lelekben veletek vagyunk.
    Szekrenyes Pal es Ibolya

    VálaszTörlés
  190. Drága Gere család,

    Bár csak látásból ismerem a családot es nagyon rég volt hogy utoljára Nagyváradon voltam - őszintén sírtam és úgy éreztem a szívem kiugrik a helyéről mikor hallottam a hírt.
    Nem tudok semmi jót, szépet és vigasztalót mondani, de szeretném megosztani, hogy az első gondolatom az volt hogy ez az eset nagyban hasonlít a népszerű keresztény énekes, Keith Green (Teremts bennem tiszta szívet, Jézus hű Megváltó, stb.) esetére, aki 28 évesen hagyott hátra egy 1 éves babát és egy terhes feleságet hogy az Atya karjaiba vesse magát... az élete, valamint a történet hogy a felesége, Melody Green hogyan birkózótt meg a tragédiával hihetetlen megindító és egyben végtelenül ösztönző; az ember átértékeli az életét a könyv (Melody Green: Nincs megalkuvás) olvasása közben... talán vigasztalást tud nyújtani az első hetek/hónapok végtelennek tűnő sötétsége után...

    Keves Hena - nem ismerlek, de nagyon szeretlek és teljes szívemmel melletted állok és imádkozok hogy lásd és érezd Isten erős karjait a vállaid körül ezekben a napokban és utána is, egyre erősebben.
    Őszinte részvéttel,
    Bányai Zsuzsa

    VálaszTörlés
  191. Kedves Gere család.Fogadjátok őszinte részévtemet.. nem nagyon ismertem szabit, de hozzám is eljutott a hir.. Isten nem véletlenül időzit. Kivánom hogy az Ő vigasztaló karjai adjanak támaszt ebben a szomoru időben..

    Sápi Heni

    VálaszTörlés
  192. Kedves Gere csalad fogadjatok oszinte reszvetunket.Vigasztalast adjon nektek az Ur.
    A szilagyperi gyulekezet

    VálaszTörlés
  193. Ismeretlenül is szeretném kifejezni részvétemet, egész családom nevében. Isten áldja a gyászoló családot, és szárítsa fel könnyeiket.

    VálaszTörlés
  194. Nem láthat bár e földi szem,
    Jézus tiéd vagyok.
    Bár arcod felhő rejti el,
    Mégis felém, ragyog.

    Fülem nem hallja hangodat,
    Mégis beszélsz velem.
    S boldogságot csupán az ad,
    Ha szódat érthetem.

    Képed betölti lelkemet,
    Utam bármerre visz.
    Tudom, hogy szent kezed vezet,
    Ha ezt nem látom is.

    Elzengni, hogy mi vagy nekem,
    Ó, nincsen arra szó.
    Most hitből áll csak életem,
    S mégis mindez való.

    De majd a felhő felszakad,
    Mely most még rejteget.
    És színről színre áldalak,
    Hogy nálad élhetek

    ,,Boldog és szent, a kinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak...,,

    Drága Hena szeretlek és imaban hordozlak, szellemben veled vagyok...

    Sari

    VálaszTörlés
  195. Kedves Gere család,
    Ott voltam Bondorasszón abban a táborban, ahol Szabi megtalálta az ÉLET URÁT.
    "Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon.
    Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt azt utolsó napon." (János Evangéliuma 6:39-40)
    Imádkozom értetek.
    Szeretettel, az Úr Jézus Krisztus nevében,
    Paniti Imre, Budapest

    VálaszTörlés
  196. Kedves Hena,

    Kivanom hogy Isten ugy vigasztaljon meg teged is ahogy engemet megvigasztalt amikor 2002 tavaszan elveszitettem szereto ferjemet 27 evesen es egyedul maradtam 1 eves fiammal Peterrel. Ma egy regi enek jutott eszembe amiben ez is all: "Hit nelkul elni nem lehet, hit nelkul Isten elott senki meg nem all, hit nelkul Ra nem talal..." Orulok hogy nem forditottam akkor hatat Istennek (bar akkor volt bennem ilyen gondolat is )hanem ugy dontottem hogy tovabbra is Vele elem az eletem es azota nem bantam meg egy percre sem.
    Varadon jartam egyetemen, Szabolcs akkor meg tizeneves lehetett, legtobbszor a szulei mellett ult, akkor is szemuvegesen, es figyelmesen csendben hallgatta Isten szavat a padban ulve. Orulok hogy Szabolcs Ra talalt idoben es a legjobb helyen van most. Nehez orak nehez pillanatok ezek de az Ur at fog segiteni rajta csak tovabbra is O benne bizzal. Tegyel meg mindent annak erdekeben hogy gyermekeidet Isten szamara neveld fel hiszen Szabolcsnak is ez a vagya ohaja. Imadkozom erted tovabbra is hogy az Ur vedelmezzen es az O vedoszarnyai alatt talalj mindenkor menedeket.
    egy volt Simonfi lany, Bostonbol
    www.alaszka.net

    VálaszTörlés
  197. Kedves gyaszolo csalad
    Marika,Arpi,Hena,fiuk,mami,Gereneni

    Szvakban nem lehet leirni mennyire megrazott a Szabi halalhire.veletek egyuttt gyaszolok en is.

    Nem ertjuk Isten miert engedte meg?
    De ha O sebet ejt rajtunk azt be is kotozi.

    Mivel en kozelrol ismerlek titeket,azt hiszem mondhatom, ti amit tehettetek ,megtettetek.
    Ne bankodjatok hat.

    Leheht Isten azert Hivta haza Szabit mert szukseg
    volt ra a mennyei korusban.
    Csak egy nagy hallelujat enekel a korus es mar mi is megerkezhetunk.

    Mivel Szabi nem szeretett szomorkodni,biztosan
    azt szeretne,ha ti most erosek lennetek.

    Kivanom, hogy az Ur oleljen at benneteket az O
    szeretetevel es nyujtson vigaszt szamotokra.

    Mely egyutterzessel Marta Canadabol.

    VálaszTörlés
  198. Kedvesink, akiket nagyon szeretünk, veletek érzünk, veletek vagyunk ezekben a napokban éjjel és nappal, imádkozva értetek. Az évek során veletek örültünk házasságotoknak, fiaitoknak. Aztán hálásak voltunk, hogy láttuk fiaitokat szolgáni együtt a mi fiainkkal, nösülni, énekelni, zenélni, imádkozni és focizni. Mennyei Atyánk Lelke, a Vigasztaló adjon erőt továbbmenni, gyógyítgassa a sebet és emlékeiteket.
    Kívánom, hogy ha Szabi hiányát érezzük, azt a gyászos ürt, forduljunk még jobban egymás felé és szeressük egymást, mi akik még itt vagyunk, ahol "halál révén" állunk mindannyian.
    Szabi vár ránk, mint mindig messziről köszönve,mosolyogva, érdeklődve, hogy vagyunk.
    Újra mondja majd nekünk:" Örülök, hogy találkoztunk." Együttérző szeretettel, Bálint Pál és Ibolya, Kolozsvár

    VálaszTörlés
  199. Nem jönnek a szavak, Hena, de továbbra is imádkozunk értetek.
    Garai Enikő és Zsolt

    VálaszTörlés